Csapatunk

Szeretettel mutatjuk be oktatóinkat.
Mindannyian örömmel fogadjunk a hozzánk érkezőket és bátran merjük ajánlani a másikat, szakmai szemmel is. 

Vágási Szilvia

tanácsadó, bodyART és Zumba oktató

Babocsai Zsófi

bodyART és gerinctorna oktató

Schvebler Judit

Zumba oktató

Szentkirályi Beáta

kineziológus

Szabó István

masszőr

Patóné Hegyesi Ágnes

jóga oktató

Vágási Szilvia

Vágási Szilvia

életmód tanácsadó, Zumba és bodyARt oktató

Ha minél több ember összefog egy közös cél érdekében, sokkal többet elérhet, mint ő maga egyedül.

Ha bármin is változtatni szeretnél, jó helyen jársz. Hiszem, hogy egy támogató közösség, pozitívan gondolkodó emberekkel segíti az utadat megtalálni önmagadhoz. Én is folyamatosan fejlődöm. Szerencsére. Először a mozgás iránti vágy fogalmazódott meg bennem erősen, majd ezáltal egy olyan közösség, csapat létrehozása, ahol a tagok tudásukat, tapasztalukat egymással megosztva segítik egymást és másokat. Hiszen együtt minden könnyebb! Egy-egy órán, vagy egy közös programon teljesen ki tudok kapcsolódni és feltöltődni. Kívánom, hogy Neked is sok hasonló élményben legyen részed!

Fitness órák tartása egyéni, csoportos, vagy cégek számára

Végzettségeim:
bodyART Flow I. (bodyART School Hungary)
bodyART Contact (bodyART School Hungary)
bodyART Basic (bodyART School Hungary)
Zumba (Zumba Fitness)
Zumba Gold (Zumba Fitness)
Zumba Kids (Zumba Fitness)
Aqua Zumba (Zumba Fitness)
Csoportos Fitness Instruktor (IWI Nemzetközi Fitnesziskola)

Egyéb szolgáltatás:
életmód és táplálkozási tanácsadó (Weider Professional Fitness Trainer)

Csapatunkkal vállaljuk magánszemélyek, társasházak vagy cégek számára rendezények és szolgáltatások szervezését, lebonyolítását.

Tel: +36-70-372-6314
Email:vagasiszilvi@gmail.com
https://www.facebook.com/zumbaforyou/
https://www.facebook.com/vagasiszilvia/

Babocsai Zsófi

Babocsai Zsófi

bodyART és gerinctorna oktató

A mozgás mindig is életem része volt, mely kikapcsol és feltölt. Ezt az örömöt és élményt szeretném veled is megosztani.

Fitness órák tartása egyéni, csoportos, vagy cégek számára

Végzettségeim:
Do-In gyakorlatvezetői képzés
bodyART Flow I. (bodyART School Hungary)
bodyART Dynamic (bodyART School Hungary)
bodyART Basic (bodyART School Hungary)
Mummy Tumming Training (Almásy Mozgásakadémia)
Streching és Fascialazítás hengerrel (Almásy Mozgásakadémia)
SpineUp! Preventív gerinctréning (Almásy Mozgásakadémia)
Csoportos Fitness Instruktor (IWI Nemzetközi Fitnesziskola)

Tel: +36-30-569-0959
Email: zsofiababocsai@gmail.com
https://www.facebook.com/bodyartzsofival/

Schvebler Judit

Schvebler Judit

Zumba oktató

Véletlenek nincsenek, csak járj nyitott szemmel!

A tánc és a zene iránti szeretet mindig is fontos része volt életemnek. Felnőtt nőként találkoztam először a Zumba fitnessel. Annyira megszerettem ezt a fajta testmozgást, hogy én is hivatalos Zumba oktató lettem.
2018-ban inzulinrezisztenciát állapítottak meg, ezért számomra még fontosabb lett a rendszeres testmozgás és életmódváltás. Mivel a mai világban sok stressz érheti az embert, ezért szükség van egy olyan hobbira, egy olyan sportra, vagy egy tevékenységre, amiben igazán önmagad lehetsz, felszabadulhatsz, kikapcsolódhatsz. Találd meg a neked legmegfelelőbb mozgásformát! Én már megtaláltam! Szerencsés ember vagyok, mert azzal foglalkozom, ami a hobbim!

Fitness órák tartása egyéni, csoportos, vagy cégek számára

Végzettségeim:
Zumba (Zumba Fitness)
Zumba Kids (Zumba Fitness)

Tel: +36-30-438-6722
Email: jsvebi@freemail.hu
https://www.facebook.com/juditschvebler/

Szentkirályi Beáta

Szentkirályi Beáta

kineziológus

„Hitet, erőt és önbizalmat nem lehet csak adni. Az van, csak rá kell ébredni.” Müller Péter

A spiritualitás születésem óta része az életemnek, és tíz éve tudatosan is képzem magam ezen a területen. Hiszem, azért vagyunk a Földön, hogy a fejlődésünkhöz szükséges tapasztalatokat megszerezzük, hogy a vállalt feladatainkat elvégezzük. Hiszem, hogy létezik egy másik világ, ahonnan szeretetet és segítséget kapunk. Ezért tanultam reikit, mester fokozatot szereztem, és nap, mint nap tapasztalom, hogy az univerzum energiáinak használata milyen nagymértékben segíti a testi és lelki egészségünk fenntartását. Tanultam metamorf masszázst, ami gyengéden segít akkor is megszabadulni a felhalmozott negatív érzések jó részétől, ha még nem állunk készen a problémával való szembenézésre. Az életfeladatom megértésében a kabbala születési analízis és az energiakép elemzés segített. Jelenleg kineziológiát tanulok, mert hiszem, hogy hosszú, egészséges, boldog életünk csak akkor lehet, ha a lelkünket megszabadítjuk a terheitől.
Ha gyakran vagy fáradt, lehangolt, ha nem érted, miért történik veled ugyanaz újra és újra, keress bizalommal! Többféle megközelítésben vizsgálom meg a problémádat, és igyekszem segíteni!

Szolgáltatásaim egyéni, csoportos, vagy cégek számára.

Szolgáltatásaim:
kineziológia
reiki kezelés
kabbala sorselemzés
metamorf masszázs

Tel: +36-30-261-4411
Email:balibeata@gmail.com

Szabó István

Szabó István

masszőr

Testünk össze van kapcsolva gondolatainkkal, érzéseinkkel. Ami bent, az kint.   

Azt veszem észre, hogy mai rohanó világban az emberi kapcsolatok egyre inkább a háttérbe szorulnak az „elektronika csodái” által biztosított egyéb szempontokkal szemben. Egyre kevesebb időt szánunk arra, hogy egy kicsit lelassítsuk ezt a modern kori állandó kapkodást és kicsit magunkkal is törődjünk végre. Napjainkra a munkánkból, a helytelen táplálkozásból és a mozgásszegény életmódból adódóan is egyre jobban megterheljük gerincoszlopunkat, az ízületeinket, izmainkat. Ezek tünetei eleinte olyan jelentéktelenek, hogy észre sem vesszük őket. Vagy ha igen akkor nem foglalkozunk vele, mondván majd elmúlik. Ezzel párhuzamosan a saját magunk testi és szellemi „kényeztetésére” sem szakítunk időt. Még egy röpke órát sem. De tényleg így kell ennek lennie? Valóban nem érdemelsz meg egy röpke órát egyszer egy héten? Vagy egy hónapban? Ennyit mindenki megérdemel. Egy óra, ami csak Rólad, csak Neked szól! Ha Te is így gondolod, keress bátran.

Szolgáltatásaim egyéni, csoportos, vagy cégek számára.

Szolgáltatásaim:
svéd masszázs (Nemzetközi Masszázs Akadémia)

Tel: +36-70-453-3320
Email:baktermester@gmail.com

Patóné Hegyesi Ágnes

Patóné Hegyesi Ágnes

jóga oktató

Virágozz és szüless újjá, amikor csak kedved tartja!

és élem, hogy csodálatos dolog nőnek lenni. Azt tapasztalom, hogy ha egy nő tudatosan éli nőiességét, akkor a teste egészséges lesz. Szomorú tény, hogy egyre több a nőgyógyászati probléma. Ameddig utáljuk a menstruációnkat, rettegünk a változókortól, elzárjuk a szexuális energiáinkat, és különböző szerepekbe menekülünk nőiségünk elől, addig nem is lehetünk egészségesek. Mert ezt a hatalmas erőt nem lehet elnyomni, elfojtani tartósan. Legkésőbb a változókorban fog kirobbanni, amikor meg már nem is értjük, hogy mi az ördög történik velünk. És nem csak mi szenvedünk ettől, hanem lányaink is, akik ezt a mintát tanulják meg. A túl kemény nő előbb-utóbb tönkreteszi – nem csak a saját – egészségét.
A tréningemen megtanítom, hogy hogyan érdemes bánni a zabolátlan női energiákkal úgy, hogy közben a karrier is tovább szárnyalhasson, illetve társként és anyaként is boldog életünk lehessen.
A teljes, boldog élethez szerintem elengedhetetlen a mozgás, ezért is csatlakoztam örömmel a „Move it! Change it!” csapatához. Alsós korom óta sportolok, sok éven át szertornász, majd díjugrató versenyző voltam, ami számos sérüléssel járt. Épp ezért kifejezetten fontosnak tartom, hogy jóga óráimon a porckorongok védelme legyen a legfőbb szempont. Ma a test egyoldalú/ helytelen használata (kevés mozgás, rosszul rögzült mozdulatok) miatt nagyon sokan szenvednek kisebb-nagyobb mozgásszervi-testi problémákkal (nyak, hát, vállak és derék fájdalmai, görbe tartás, eldeformálódott test, nagy has…).

Szolgáltatásaim egyéni, csoportos, vagy cégek számára.

Magánóráimon mozgásukban korlátozott emberekkel is foglalkozom, akik élvezik a jógát, mert hozzájuk alakítom.
Ha javítani szeretnél az életminőségeden, keress bátran! Személyre szabott jógázással hatalmas változást tudsz elérni.

Tel:
E-mail: yogiagi.hegyesi@gmail.com

Készen állsz a változásra?

Nem kell mást tenned, csak válaszd ki azt a szolgáltatást, amire most szükséged van.